The English Breakfast – egy esettanulmány

A Merjbeszélniangolul mögött álló Sélley-Hock Zsuzsannával, Suzyval tavaly tavasszal találkoztunk először. Akkor még csak gondolkodott a vállalkozása elindításán, és egy közös ismerősünk javasolta neki, hogy beszéljen velem. Suzy terve az volt, hogy kifejezetten beszédközpontú angolnyelv oktatással foglalkozzon. Tatabányán ez annál is inkább piacképes ötlet, mert a legtöbb nyelviskola és magántanár csak vizsgafelkészítést vállal. Kevesen vannak, akik nyitottak rá, hogy “csak beszélgessenek”. Ám az induló ismertséget megszerezni még úgy sem könnyű, hogy Suzy rögtön csatlakozott a helyi Mompreneurs közösséghez.

Célközönség

Sokat beszélgettünk róla, hogy ki lehet a célközönség. Bár Suzy nem zárkózott el a diákoktól sem, arra jutottunk, hogy valószínűleg a kicsit idősebb, 30-50 éves korosztály lehet számára az igazán érdekes. Olyan emberek, akik a munkájuk során használják az angolt, tehát legalább alapszintű tudásuk már van. Ugyanakkor nem túl magabiztosak, mert kevés lehetőségük van a gyakorlásra. Ezek az emberek nem a klasszikus tantermi oktatást keresik, annál sokkal rugalmasabb megoldásra van szükségük, akár az órák időzítése, akár a “tananyag tekintetében”. Ez a rugalmasság pedig Suzy részéről adott volt, így már csak az volt a kérdés, hogyan találhatnának egymásra a potenciális ügyfelekkel?

Amikor a lehetséges marketing kampányokról beszéltünk, felmerült, hogy mennyire népszerűek a workshopok. Ezek az akár csak néhány órás “tanfolyamok”, ahol egy-egy készség elsajátítása mellett ugyanolyan hangsúlyos az élmény is, amelyet a program nyújt. Ebből a gondolatból született meg az “angol reggeli” ötlete.

The English Breakfast Discussion Group

Egy olyan brunch, ahol angolul lehet beszélgetni. Énidő, networking, nyelvtanulás. Egy elegáns étterem, egy csendes hétvégi délelőtt, finom ételek, és még finomabb kávék. A program exkluzivitását az adja, hogy legfeljebb tizen vehetnek részt rajta. A reggeli ideje alatt tíz ember még kényelmesen szóhoz jut, és ami a legfontosabb – Suzy is oda tud figyelni mindannyiukra, és ha szükséges, finoman terelgeti őket az angolnyelv útvesztőiben. Mert a program magja az angol tanulás, és Suzynak így nyílik lehetősége rá, hogy bemutassa, mire lehet számítani a magánóráin.

Bár kívülről úgy tűnhet, hogy könnyed baráti beszélgetésekről van szó – és a hangulat valóban nagyon kellemes – Suzy részéről minden alkalom kőkemény munka. Vezetnie kell a beszélgetést, oda kell figyelnie valamennyi résztvevőre, és időnként muszáj egy kis nyelvtant is magyaráznia. Reggeli közben egyszerre dolgozik, és építi az énmárkáját 🙂

Nem várt fordulat

Az “angol reggeli” jó ötletnek tűnt, és az első néhány alkalom után már látszott, hogy stabilan van rá igény. Amire nem számítottam – de legközelebb már fogok, és ezt is tudatosan bele fogom venni a tervezésbe -, hogy a helyi TV is felfigyelt rá. Riportot készítettek a The English Breakfastról – és persze Suzyról, aki így eljutott a város szinte valamennyi háztartásába, egy fillér reklámidő vásárlása nélkül.

Néhány hónappal később Suzy újabb interjút adott, akkor a koronavírus miatt online térbe tolódott nyelvoktatásról-tanulásról, nyelvvizsgázásról kérdezték, helyi szakértőként.

Összefoglalva

A The English Breakfast nagyon jó ötlet volt, de semmit nem ért volna, ha Suzy nem valósítja meg. Sajnos egy egyéni vállalkozó nem úszhatja meg, hogy ne foglalkozzon a saját marketingjével, akkor sem, ha van marketing tanácsadója; egy ilyen rendszeresen ismétlődő program pedig egészen komoly bevonódást kíván. Jó látni, hogy Suzy lelkesedése egy év elteltével sem csökkent, sőt. A veszélyhelyzet alatt nagyon simán átemelte az online térbe a programot, így a közösség nemcsak együtt maradt, de újabb tagokkal gyarapodott.

Ami a konverziót illeti: vannak, akik csak ezen a havi egy alkalmon vesznek részt, és vannak, akik emellett további magánórákat is vesznek Suzytól. (A reggelin részvételi díjat fizetnek a “tanulók”.)

Kiemelt kép: The English Breakfast Discussion Group, 2020. januári találkozó

Közzétéve: BoglarkaM

Közgazdászként a fenntarthatóság marketing vonatkozásairól írtam a szakdolgozatomat. Azokban a hetekben jöttem rá, hogy azonkívül, hogy nagyon fontos számomra ez a kérdés - fenntarthatóság a természet, a közgazdaság (és ezen belül a társadalom) szempontjából - sok mindent tudok is a témáról, hiszen folyton elolvasom, megnézem, keresem ezeket a tartalmakat. Ezzel a bloggal az információk rendszerezése a célom, és annak bemutatása, hogy ma Magyarországon hogyan valósítható meg a fenntarthatóság. A mindennapokban, az üzleti életben, a társadalmi kérdések esetén.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: