A leghosszabb 12 hónap

Amikor 2019 decemberében főállású vállalkozó lettem, tudtam, hogy a következő évem nehéz lesz, de bíztam benne, hogy ha elég kitartó vagyok, elérem majd a kitűzött céljaimat.

Aztán beütött a krach, amire senki nem számított, és mire elmúlt a tavasz, én is tudtam, hogy a vállalkozásomnak vége; nem tudtam megteremteni azokat az alapokat, amelyekre építkezni lehetne. Úgyhogy elkezdtem állásokra pályázni – és egyiket sem nyertem el. Végül így “maradtam benne” a vállalkozásomban, és most, 2021 első napjaiban úgy érzem, hogy talán túl vagyok a nehezén, és talán nincs még késő, megteremthetem még magamnak azt a munkát, amiben a legjobb vagyok. Azt, amiben a legjobb tulajdonságaimat tudom használni, amivel a legnagyobb hasznára lehetek a szűkebb-tágabb környezetemnek.

Bár kevés dolog alakult úgy, ahogy terveztem, valójában elég sok mindent csináltam tavaly.

Az év egy régi álmom valóra váltásával indult: könyvklubot “alapítottam”. Régóta szerettem volna egy olyan közösséget, ahol könyvekről lehet beszélgetni; januárban volt az első találkozónk. Idén január végén az első évfordulónkat ünnepeljük majd, online. (Itt lehet csatlakozni hozzánk!)

Februárban volt néhány szövegírói megbízásom, és az év első logótervezése. Ez utóbbi érdekes fordulat volt; hébe-hóba foglalkozom grafikai munkákkal, de nem ez a fő profilom. Nem vagyok képzett grafikus, inkább illusztrátorként szoktam aposztrofálni magam. 2020-ban azonban több grafikai megbízásom volt, mint marketinges, úgy tűnt, egy-egy logóra vagy arculati elemre továbbra is költenek azok a cégek, akik a marketing tevékenységeiket egyébként visszafogták, vagy házon belül igyekeztek megoldani.

Márciusban a HR-es tapasztalatomhoz nyúltam vissza, önkéntes szövegíróként segítettem a B terv / Blue Colibri kezdeményezést. Ez volt az a csapat, akik villámgyorsan igyekeztek átcsoportosítani a koronavírus miatt egyik pillanatról a másikra a piacra kikerült munkaerőt – másszóval igyekeztek mentőövet dobni annyi embernek és háztartásnak, amennyinek csak képesek voltak.

Az április volt a mélypont, ekkor már nagyjából elfogadtam, hogy az év elején félbemaradt tárgyalások nem fognak folytatódni, a korábbi megkereséseimre nem fogok választ kapni, és senkit nem érdekel a marketing. Korábbi válsághelyzetekben általában az vezetett piaci előnyhöz, ha valaki megtolta a marketing büdzséjét, egy pillanatra sem tűnt el a vevők szeme elöl – de az az igazság, hogy teljesen érthető volt, hogy a hazai kisvállalkozások elsősorban a már meglévő dolgozóikat igyekeztek kifizetni.

Májusban egy nagyon kedves megbízással kerestek meg – egy pár 40. házassági évfordulójára kellett készítenem a történetüket bemutató illusztrációt. Imádtam a munka minden percét 🙂 És írtam egy novellát is.

Évfordulós történetmesélés

Júniusban is terveztem logót, a Blogolok.hu-nak, illetve kicsit ráncfelvarrtunk a Szoknya & Nadrág magazinnal is. Utóbbi felületen megjelent néhány cikkem is az idén, írtam a pozitív testképről, és egy egészen személyes témáról is (utóbbi íráshoz az illusztrációkat is én készítettem – mondom én, hogy sokat rajzoltam 2020-ban :)).

Júliusban egy ismerősöm ismerőse keresett meg, az induló vállalkozásához szeretett volna logót. Mire elkészült a logó, annyira összehangolódtunk, hogy folytattuk a közös munkát. Boros Réka shiatsu masszázzsal foglalkozik Tatán, és már alig várja, hogy újra dolgozhasson. Olvastam valahol, hogy a nyílvesszőt is előbb hátra kell húzni, hogy aztán a levegőt áthasítva elérje a célját – valami ilyesmi helyzetben vagyunk most mindketten… és talán még sok hozzánk hasonló vállalkozó. Teli vagyunk tettvággyal, és ez a kényszerpihenő csak még fókuszáltabbá, még eltökéltebbé tett bennünket.

Augusztusban a Szoknya & Nadrág magazin főszerkesztőjével egy izgalmas projektet találtunk ki. Nyár végén arról beszélgettünk, hogy a magazin elkészítése folyamatos munka, nincsenek pihenőnapok, és ez – akármilyen szerelemmunkáról is legyen szó – fel tudja forgácsolni a kreatív energiákat. Ágit évek óta ismerem, és én persze máshogy látom őt, mint ő önmagát – így tudtam neki egy olyan ötletet adni, ami nagyon illik hozzá, de magától nem jutott eszébe. Időközben meg is valósította, sőt, egy másik projekthez is adott neki inspirációt.

A “Lagom – mindig velem van…” a svéd életérzésről szóló e-book sorozat lesz, eddig két része jelent meg, egy őszi és egy téli/adventi. Az e-bookhoz különleges online marketing kampányt találtunk ki (egy virtuális bingót); a kapcsolódó logó és az illusztrációk egy része is az én munkám.

LAGOM logó - szoknyaesnadrag.hu

Szeptemberben elindítottam egy részben önkéntes saját projektet, és elkezdtem dolgozni egy új ügyféllel. Ez az új megbízó korábban még nem foglalkozott tudatosan marketinggel, szóval nagyon érdekes és izgalmas volt leásni az alapokig – miért van a piacon, kik az ügyfelei, melyik tevékenysége hozza számára a legnagyobb bevételt, melyik tevékenységet szeretné, ha a legnagyobb bevételt hozná…? Nála nagyon kellettek volna a kapcsolatépítő események, node, idén majd bepótoljuk.

Októberben a Konténertechnika újabb design munkákkal keresett meg, névjegyet és levélpapírt terveztünk. Dolgoztunk tovább Rékával és a céggel.

Akármennyire is szerettem ezeket a megbízásokat, nagyon kevés bevételem származott belőlük. Azt hiszem, fontos, hogy erről is beszéljünk, és nem azért, mert sajnáltatni akarom magam. Ebben az időszakban úgy éreztem, a hozzám hasonló vállalkozó(nő)k tök jól vannak, megrázták magukat, és őszre már ugyanolyan komfortosan dolgoztak a megváltozott körülmények között, mint régen. Úgy láttam, hogy az emberek élik az életüket, csak én voltam az, aki éjszakánként nem aludtam, és képtelen voltam megoldást találni a problémáimra. Egyszerre pályáztam állásokra, kutattam új ügyfeleket és dolgoztam a meglévőkkel – miközben a szüleim fizették a kiadásaim 90%-át. Ha azt mondom, szorongással teli idők voltak ezek, nagyon finoman fogalmazok.

Azt hiszem, fontos, hogy ennek is legyen nyoma; azt sejtem, nemcsak én éltem meg így ezt az időszakot, csak senki nem mutatta meg. Pedig ha láttam volna, hogy más is küzd, másnak is nehéz, akkor nem magamban keresem a hibát.

Novemberben az időm nagy részét a hazaköltözés (felmondtam az albérletemet), és a szeptemberi saját projekthez kapcsolódó marketing terv elkészítése töltötte ki.

Decemberben aztán meglepő módon nem állt meg az élet. Befejeztük a GAMAC Kft. honlapját. Készítettem próbamunkát egy ügynökségnek (még nem tudok semmi biztosat, de a pályázói élményem nagyon jó, tök emberien kommunikálnak, pedig… én ugyanaz a pályázó vagyok, akinek idén egy-egy munkaadó még csak nem is válaszolt). És megkeresett egy új ügyfél is, ismét egy induló vállalkozó.

A saját projektem egyelőre pihen. Korábban egyeztettem egy szervezettel, akik szerették volna a saját nevük alatt megvalósítani az ötletemet, aztán váratlanul eltűntek. Ez egy szép nagy ötlet, egyedül nem akarok belevágni, és kész vagyok megvárni az ideális csapatot. Addig is, találtam helyben egy kisebb projektet is…

A két ünnep között nem nagyon mocorogtam munkaügyben, de holnaptól újra átveszem a kezdeményezést. Kezdődhet az új év!

Illusztráció: Steve Harvey

Közzétéve: BoglarkaM

Közgazdászként a fenntarthatóság marketing vonatkozásairól írtam a szakdolgozatomat. Azokban a hetekben jöttem rá, hogy azonkívül, hogy nagyon fontos számomra ez a kérdés - fenntarthatóság a természet, a közgazdaság (és ezen belül a társadalom) szempontjából - sok mindent tudok is a témáról, hiszen folyton elolvasom, megnézem, keresem ezeket a tartalmakat. Ezzel a bloggal az információk rendszerezése a célom, és annak bemutatása, hogy ma Magyarországon hogyan valósítható meg a fenntarthatóság. A mindennapokban, az üzleti életben, a társadalmi kérdések esetén.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt szereti: